Az öltözködés egyaránt lehet az önkifejezés és a rejtőzködés eszköze. Gyakran pedig akaratunkon kívül olyasmit árulunk el vele magunkról, amit pedig éppen hogy elfedni szeretnénk.

Amatőr divatbaki Sean Penntől

Amikor a külső megjelenésünkről van szó, a magunk felé támasztott és a külvilágból érkező elvárások pakolják ránk a rétegeket, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Az ebből létrejövő összhatás pedig legyen bármilyen is, egészen biztos, hogy megmutat valamit abból, hogy mi zajlik a lelkünkben.

Látszatmegoldás

„Az öltözködés sokszor látszatmegoldás a meg nem oldott problémákra – fogalmazott Andó Ildikó stylist. – A szélsőségek, a túlzások rendszerint valamilyen hiányérzetre, komplexusra utalnak.” A szakember tipikus példaként említette azokat a hölgyeket, akik annyira félnek az öregedéstől, hogy görcsösen igyekeznek a koruknál nagyságrendekkel fiatalosabban öltözködni, viselni azonban már nem tudják a tizen-huszonéves lányoknak való holmikat, és emiatt minimum diszharmonikusan, olykor pedig egészen nevetségesen festenek.

A külső megjelenés rengeteget elárul arról is, hogy valaki hogyan éli meg a nőiességét vagy a férfiasságát. „Az a nő például, aki úgy hiszi, hogy a legfőbb értéke a mellmérete, és ezzel igyekszik hódítani, nyilván azt fogja az öltözködésével is hangsúlyozni. Még akkor is, ha ez nem feltétlenül vonzó vagy szexi, hanem inkább közönséges” – mondta a szakértő.

Az előzőekben említett esetekben persze viszonylag egyértelmű a helyzet, sokszor azonban a külcsín nagyon is csalóka lehet. „Vigyázni kell azzal, ha valakit csupán az öltözéke alapján ítélünk meg” – figyelmeztetett a stylist. Az öltözködés ugyanis kifejezetten alkalmas arra, hogy megtévesszünk vele másokat. „Ha tudatosan használjuk ezt az eszközt, azzal akár manipulálni is lehet. Akiből viszont éppen hogy hiányzik ez a fajta tudatosság, lényegében akaratán kívül árulhat el magáról olyasmit az öltözködésével, amit pedig rejtegetni szeretne” – magyarázta Andó Ildikó.

Bevett sztereotípia például, hogy aki legszívesebben feketében jár, az biztos depressziós, pedig ez nem feltétlenül van így, miközben viszont könnyedén elképzelhető, hogy valaki épp azzal próbálja a depresszióját leplezni, hogy már-már gyanúsan színesen öltözködik.

A CaféTV stábja az utcán bámészkodott. Andó Ildikóval kielemeztük a járókelőket, és azt elemeztük, vajon ki mit próbál kifejezni az öltözködésével.

Az unalmas is sokatmondó

A szélsőséges, illetve valamilyen módon karakteres, stílusos öltözködés – így vagy úgy – nyilvánvalóan kifejez valamit. De vajon mi a helyzet azokkal az emberekkel, akik hervasztóan unalmasan, sablonokat követve öltözködnek? Nos, a szakértő szerint ez is több dologról árulkodhat. Az egyik lehetséges verzió, hogy az illetőt egész egyszerűen nem érdekli az öltözködés, tisztán csak funkcionális dologként tekint rá, amiért pedig önmagában még nem kell és nem is lehet elítélni. Előfordul ugyanakkor az is, hogy valaki nagyon is szeretne változatosan öltözködni, viszont nincs hozzá bátorsága. Megijed attól, hogy őt is megnézhetik, ő is tetszhet  másoknak. „Sokan rosszul látják magukat, ezért igyekeznek a sablonokat követni” – jegyezte meg a stylist.

Jócskán akadnak mindemellett olyanok is, akik a külsejükkel azt igyekeznek kifejezni, hogy számukra egyáltalán nem fontos az öltözködés. Ezzel a hozzáállással ugyanakkor paradox módon maguk is egy öltözködési klisét követnek, és gyakran ők sem fogadják el azt, ha valaki nem úgy néz ki, mint ők. Itt újabb ellentét feszül a külső megjelenés és a mögötte rejlő ideológia között.

Andó Ildikó szerint ahhoz, hogy a belső világunk és a külső megjelenésünk valóban harmóniában legyen, a jó ízlésen és a stílusérzéken túl stabil személyiség, egészséges önértékelés és önirónia szükségeltetik. „Nehéz erősnek lenni, hiszen rengeteg hatás ér bennünket. Nagyon nyomasztó tud lenni azonban, ha egymást kizáró ideáloknak akarunk megfelelni.”